ELTE IK fejléc

Figyelem! Jelenleg Karunk régi portálját látja.
Megújult honlapunk a https://www.inf.elte.hu/ címen található!

Navigációs hivatkozások átugrása
Karunkról
Hallgatóknak
Tanulj nálunk!
Középiskoláknak
Oktatóknak
Látogatóknak
 
 
Navigációs hivatkozások átugrása
Tehetségkutató egyetemi programozási verseny

Az ELTE házhoz megy!

„Az ELTE házhoz megy” című (TÁMOP 4.2.3-08/1/KMR) pályázat stratégiájának megfogalmazásakor az ELTE alapvetően saját hagyományaiból indul ki: azaz a tudományos eredmények megismertetését a tehetségfelismerés, a tehetségtámogatás, és a tehetségelismerés szolgálatába állítva óhajtja megvalósítani. A cím kifejezi az egyetem szándékát, miszerint a legjobb műhelyei és világhírű kutatói közreműködésével közvetlen találkozásokon ismertesse meg eredményeit a középiskolásokkal a kutatói utánpótlás bázisának kiszélesítésére: ennek érdekében az eddiginél intenzívebben kívánja bevonni a kutatómunkába az egyetemi tanulmányokat folytató tehetséges, többletmunkát vállalni kész hallgatókat a tudományos diákkörökben és a szakkollégiumokban, emellett megnövelt nagyságrendű lehetőséget kínál a fiatal kutatóknak, doktoranduszoknak tudományos eredményeiknek nemzetközi fórumokon történő megismertetésére.

A teljes projektről a http://www.eotvos.elte.hu/eltehazhozmegy/ oldalon további információk is megtalálhatók.

Portálunkon mi az Informatikai Kar projektjeit foglaltuk csokorba.